11 máj

Hosszú Katinka küzdeni fog

Hosszú Katinka - sajtótájékoztató

A nemzetközi úszóelit visszatért Budapestre: a 2017-es FINA-világbajnokság után ismét a Duna Arénában adnak randevút egymásnak a legjobbak, a Fina Champions Swim Series „Úszó Bajnokok Ligája” rendezvényén.

A május 11-12-én rendezvényen 23 országból 68 versenyző, köztük 13 olimpiai bajnok, 21 világbajnok és összesen 67 olimpiai érem birtokosai ugranak medencébe.

„Nagy öröm a FINA-család számára, hogy visszatérhetünk ebbe a gyönyörű városba, kedves emberek közé, ebbe a csodálatos létesítménybe. Büszkén mondhatjuk, már a sorozat első állomása után, hogy ez egy nagyon sikeres kezdeményezés” – mondta az eseményt megnyitó sajtótájékoztatón Dr. Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszószövetség elnöke, aki a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, Budapest városának és a magyar szövetségnek is köszönetet mondott a FINA és a vizes sportok kitartó támogatásáért. Cornel Marculescu, a FINA igazgatója hozzátette, a verseny célja az is, hogy megmutassák a világnak, hogy az úszósport nemcsak a medencében való versenyzésről szól, hanem izgalmas és szórakoztató lehet mindenki számára, és hogy a sportág sztárjait a legszélesebb körben megismertessék. Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy a viadal minden résztvevő számára különleges élmény lesz.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is arról beszélt, hogy jó ideje szorgalmazza, hogy a versenyek érdekesebbek, szórakoztatóak legyenek, és hogy örül annak, hogy ő is részese lehet ennek a változásnak. „Az a célom ezen a versenyen, így a világbajnokság közeledtével edzésből érkezve, hogy szélsebesen kipihenjem az izomlázamat, szóval leginkább küzdeni fogok – és remélem, minél jobb helyezéseket érek el a magyar közönség előtt.”

A versenysorozat éremtáblazatát vezető svéd Sarah Sjöströmnek máris kedvencévé vált ez a sorozat. „Két hete, a kínai versenyen is remekül éreztem magam, most pedig öt versenyszámban indulok, szóval remek mókára számítok Budapesten is” – árulta el a hétszeres világbajnok úszó, aki két éve, a budapesti vb-n három aranyérmet szerzett és két világcsúcsot úszott.

A dél-afrikai Chad Le Clos-nak Magyarország szinte a második otthona, így most is örömmel érkezett. „Nagyon szeretek ide visszajárni, kedvelem az itteni hangulatot, ráadásul ez az egyik leggyorsabb medence a világon – mondta a három számban induló négyszeres világbajnok. – Nagyon várom már, hogy a legjobbak, Cseh Laci és Milák Kristóf ellen versenyezhessek.”

Az ausztrál Emily Seebohmnak már csak jobban kezdődhet a versenye, mint két hete a kínai, amelynek egy ételmérgezéssel vágott neki. „Most próbálok óvatosan enni, de ennél fontosabb, hogy jól érzem magam, és egy jó versenyre számítok, bár én is edzőtáborból érkeztem – mesélte a kétszeres olimpiai bajnok versenyző. – Katinka hazai közönség előtt úszik, szóval biztosan nagy csatát vívunk majd, ahogy mindig.”

A brazil Nicholas Santos tavaly rövid pályás világcsúcsot úszott a budapesti világkupa-versenyen 50 méteres pillangóúszásban, szóval ő is szép emlékeket őriz Budapestről: „Harminckilenc vagyok, én vagyok a legidősebb vb-érmes, és remélem, most is gyors leszek.”

Ilyesmiben bízik Milák Kristóf is, aki nap mint nap a Duna Arénában edz, ahol két éve csodálatos vb-ezüstérmet szerzett. „Azóta lecsaptak egy kicsit a lelátóból, de továbbra is nagy élmény itt versenyezni – mondta. – Igazán elit társaságban lehetek Cseh Lacival és Chad Le Clos-val, meglátjuk, mi történik a versenyen.”

A FINA Champions Swim Series „Úszó Bajnokok Ligája” második, budapesti állomására a jegyek korlátozott számban kaphatóak a www.uszobajnokok.hu internetes oldalon, méghozzá május 11-ére és 12-ére egyaránt három árkategóriában, 1000, 2900 és 4900 forintért, illetve a versenynapokon a helyszínen, a Duna Arénában is.