13 máj

Magát is meglepte Hosszú Katinka

Hosszú Katinka

A FINA Champions Swim Series „Úszó Bajnokok Ligája” versenysorozat második napján Hosszú Katinka elkápráztatta a Duna Aréna közönségét: a háromszoros olimpiai bajnok három számban is az első helyen végzett, ráadásul nem is akármilyen időkkel – mindezt alig egy óra leforgása alatt.

Hosszú először 200 méteres pillangóúszásban rajtolt, 2:06.62-vel később pedig elsőként csapott a célba, egyrészt szó szerint, másrészt képletesen értve is, négy tizedmásodperccel megjavította ugyanis a világ idei legjobb eredményét – mellesleg ezzel az idővel bőven aranyérmet lehetett nyerni a tavalyi glasgowi Európa-bajnokságon. Ezen a távon Kapás Boglárka (aki éppenséggel megnyerte azt az említett aranyérmet) harmadikként végzett.

A 100 méteres hátúszás is Hosszú Katinka sikerét hozta, itt a világ idei harmadik legjobb idejével, 59.58-cal lett első. Majd harmadjára, 200 méteres vegyesúszásban is medencébe ugrott, és Európa-, világ- és olimpiai bajnoki címvédőhöz és világcsúcstartóhoz méltó győzelmet aratott: 2:08.81-es idejénél csak két jobb született ebben az esztendőben, de azokat is ő érte el. A futam másik magyar indulója, Jakabos Zsuzsanna negyedik helyen zárt.

Ami a férfiakat illeti, az előző napi 200 méteres pillangóúszás után 100 méteren is összecsapott Cseh László, Milák Kristóf és a dél-afrika Chad Le Clos: a hosszabbik távon győztes Milák most nem tudta beérni a már az elején nagy tempót diktáló Le Clos-t, Cseh pedig ezúttal a harmadik helyen végzett. A vasárnapi program harmadik magyar férfi úszója, Bernek Péter 400 méteres gyorsúszásban a negyedik helyet szerezte meg.

A hétvége legeredményesebb versenyzője egyébként a svéd Sarah Sjöström lett, aki a szombati két győzelme után vasárnap három számban diadalmaskodott, összesen pedig két állomás után már kilenc aranyéremnél jár a Fina Champions Swim Series „Úszó Bajnokok Ligája” sorozatban. A ranglistán a második helyen Hosszú Katinka áll hat elsőséggel. A FINA új versenysorozatának harmadik, befejező állomását az egyesült államokbeli Indianapolisban rendezik május 31-én és június 1-jén.